A „nagykörűi kistermelő” fogalom lett. Nem csak Magyarországon, hanem már több európai országban is. Szerencsés véletlenek egybeesése lenne? Egyáltalán nem.
Minek köszönhető az, hogy a nagykörűi kistermelők „A nagykörűi kistermelők” lettek?
A cseresznyének köszönhetően Nagykörűben fennmaradt a hagyományos életforma. Arra gondolok, hogy az átkos negyven- ötven évben is megvolt mindenkinek a cseresznyése. Ez tartotta meg a „jó viszonyt” a kistermeléssel és a kistermelésből született termékek feldolgozásával. Azzal, hogy tíz- húsz évvel ezelőtt elkezdődött a kultusza a helyi termékeknek, a kézműves élelmiszereknek, a jó minőségű, egészséges élelmiszereknek, Nagykörűben sokkal könnyebb volt erre ráállni. Mert ez egyáltalán nem volt idegen tőlünk. Ott az ártéri gyümölcsös, ott is volt mindenkinek körtéje, szőlője. A másik, hogy a piacozós kultúra nagyon meghatározó volt a község elmúlt százötven- kétszáz évében. Még a „Boldogságos” előnevet is a környékbeli városok lakói adták, ezt nem a nagykörűiek találták ki maguknak. Amikor megérkezett a város piacára a mosolygós nagykörűi kofa a csodálatos gyümölcseivel, akkor az egy olyan idilli kép volt, hogy boldogságosnak kezdték nevezni. Ez az egyik alapja. A másik, hogy ehhez kellettek azok a helyi emberek, akik időben meglátták, hogy a helyi termékekre, kézműves élelmiszerekre komoly igény alakul. Voltunk több külföldi tanulmányúton is, ahol megtapasztaltuk, hogy ez mennyire izmos tud lenni. Egyrészt gazdasági, anyagi biztonságot nyújt. Az olasz kistermelőktől azt láttuk, hogy ezt lehet borzasztó jókedvvel, önbizalommal, vidáman is csinálni. Az utóbbi évtizedekben Magyarországon parasztnak lenni egyet jelentett a siránkozással, a méltatlankodással. Olaszországban pedig életvidám termelőket láttunk és azt mondtuk, hogy igenis erre az útra kell lépni. A helyiek vevők voltak erre és szerencsére gyorsan jöttek a pozitív visszajelzések, ezek pedig sikerélményt jelentettek a termelőknek.
Amit elmond, az nem olyan, mint a meleg víz feltalálása?
Van benne ilyen, valóban. Látva ezt a nagykörűi, vagy az egész magyar tájat, hogy az mennyire gazdag, mennyire termékeny, mennyire sokszínű még mind a mai napig is. Olaszországban pedig azt vettük észre, hogy az ottani termékek mennyire sokszínűek, holott a táj ezt nem igazolja. Magyarországon a táj sokkal izgalmasabb, a termékek viszont nem azok. Ezt az ellentmondást kellett feloldani. Nálunk az adottságok sokkal jobban, mint Olaszországban, csak mi borzasztó hatásfokkal élünk vele. Ezt kell tudatosítanunk: térdig járunk a Kieffer- körtében, Olaszországban meg egy fej vöröshagymából izgalmas terméket csinálnak, ráadásul borzasztó drágán el is tudják adni. Ez a folyamat a lényeg: a kitűnő adottságokkal kitűnő alapanyagokkal élni tudjunk. Vigyük bele a tudást, adjunk hozzá értéket és ezt jelenítsük is meg.
Mindennek a végpontja a vásárló. Mennyire nehéz át/visszaállítani őket erre?
Erre mindenki azt válaszolná, hogy a magyar vásárló leginkább az árat nézi. Én ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalom. Talán szerencsés közegben mozgunk a különböző fesztiválokon, piacokon, vásárokon, vagy éppen itt, az Agóra előtt. Itt meg tudták szólítani azokat az embereket, akik túllátnak azon, hogy a legolcsóbb legyen a menő, a kézzelfogható. Nem az olcsóság írja le egy árunak az értékét. Hanem az, hogy milyen módon van előállítva és milyen beltartalommal bír. Szolnok és a környékbeli kistelepülések között itt, a Helyi Termékek Vásárán komoly szimbiózis kezd kialakulni. Ez egy nagyon jó termelői piac. És ezt én, mint évtizedek óta piacokra járó, nagyon pontosan tudom, hogy mit jelent. Itt árusként megjelenni elismerés.