Jótékonysági koncert Danyi Zsuzsiért

    INFO

    Most rajtunk a sor, hogy visszaadjunk abból, amit kaptunk tőle
    Jótékonysági koncert a mi Danyi Zsuzsinkért

    Danyi Zsuzsanna neve sokak számára ismerősen cseng Szolnokon – nincs olyan kulturális területe a város életének, ahol ne tette volna le névjegyét. Lelkes és aktív alakjaként, számtalan művészeti program, előadás és koncert fűződik a nevéhez. Egy éve azonban élete egyik legnagyobb kihívásával kellett szembenéznie: súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, amely ellen azóta is kitartóan küzd. Felépülése hosszú folyamat, a kezelések pedig erősen megterhelték a családi erőforrásokat.
    Most rajtunk, barátain, kollégáin és mindazokon a sor, akik szerették őt a színpadon és a kulisszák mögött, hogy segítsünk!

    Jótékonysági koncert
    2025. szeptember 15. 18:00
    Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, Szolnok
    Az est folyamán azok a művészek lépnek fel, akikkel Zsuzsi a pályafutása során együtt dolgozott – barátok, kollégák, alkotótársak. A jegyek megvásárlásával közvetlenül Zsuzsi gyógykezelését támogatod, és hozzájárulsz ahhoz, hogy az előtte álló nehéz időszakot átvészelhesse, majd folytathassa azt a munkát, amely oly sokak életét gazdagította.
    Gyere el, töltsünk el együtt egy felejthetetlen estét, és mutassuk meg, milyen ereje van a közösségnek, amikor összefogunk valakiért, aki annyit adott nekünk.
    A este változatos és szórakoztató programmal vár!
    Fellépnek:
    A Szolnoki Szimfonikus Zenekar kamara formációi:
    Tiszavirág Quartet, Szimfonik Harsonaegyüttes,
    Szabady Ildikó fuvalaművész- Kozma -Páll Erzsébet zongoraművész duó,
    Lőrincz Judit operaénekes, Buch Tibor énekes-színművész akiket Horváth Elemér „Emi” hegedűművész és Horváth Péter csellóművész kisér, a Pengetős Trió, Kacsó
    Hanga Borbála népi énekművész, Nagy Katalin Matild grafikusművész, Nagy Dénes
    festőművész, Lakai Zoltán zenész, Király Eszter,
    továbbá képviselteti magát Szolnok összes néptáncos együttese
    Az estét Dr.Gecse Annabella vezeti.
    Most mi lehetünk a dallam, a mese, ami erőt ad neki tovább küzdeni!

    Ha nem tudsz eljönni, vagy a jegy árán felül is szívesen segítenél Zsuzsinak,
    erre a számlaszámra tudsz utalni. Kérjük az utalás alkalmával a megjegyzésbe
    feltétlenül írd be az ADOMÁNY szót!
    Munkácsyné Danyi Zsuzsanna, K&H bank 10410400-00000100-54326603

    A belépés regisztrációhoz kötött! A jegyek árát, 4.500.- Ft-ot/fő, a helyszínen
    kihelyezett adománygyűjtő dobozba kérjük bedobni. Regisztrálni a koncertzsuzsiert@gmail.com email címen lehet. A helyek érkezési sorrendben foglalhatók!

    Küldd tovább barátaidnak!
    További információ
      Megszakítás