A hét kistermelője: Darók Józsefné

    Ez ragadt rám, mint a retek

    Bár még szeptember második vasárnapján is igencsak nyárias volt az idő, a Helyi Termékek Vására egyik standjánál előrelátó kisgyermekes szülők már a sapkák, kesztyűk között válogattak- gondolván a visszavonhatatlanul közelgő hűvösebb, majd hidegebb napokra. A stand „gazdájának” így csak egy „röpinterjúra” volt ideje.

    Mióta jár a Helyi Termékek Vásárára?

    Szerintem már negyedik- ötödik éve itt vagyok. Majdnem a kezdetek óta. Nem azt mondom, hogy néha- néha nem hiányoztam, de igencsak itt vagyok. Mi 25 kilométernyire lakunk Szolnoktól, vannak már megrendeléseim is. Egyedi dolgokat készítek és amiket itt a vásárlók megrendelnek, azokat megcsinálom.

    Honnan szerezte meg ezt a tudást?

    Világéletemben ezt csináltam. Tulajdonképpen ebben nőttem fel. Nagyanyám még a kilencszázas évek elején a zsidóknak hímzett batiszt- zsebkendőt. Utána volt a háziipar és ott dolgozott a nagyanyám, anyámnak a húga is, mindenki. Én ebben a kézimunkázásban nőttem fel. Ragadt rám, mint a retek.

    Ahogy látni, a vásárlók is értékelik a munkáját.

    Tessék csak megnézni! Szerencsére vannak olyan visszajáró vásárlóim, akik évekkel ezelőtt vásároltak nálam például egy gyereksapkát. Annyira meg voltak elégedve, hogy újra jönnek, ahogy nőnek a gyerekek. Mindig újakat készítek: új fazonokat, új formákat, ami divat a gyerekeknél. Így mindig jönnek érte. A minőséggel is elégedettek, mondják, hogy bírják a strapát a termékeim. Azért a kézi kötés- horgolás más minőség, mint egy géppel kötött dolog. Nekem mindegy, hogy falvédő, vagy sapka. A lényeg, hogy kézimunka legyen. Egyetlen dolgot nem tanultam meg soha: a csipkeverést. Mert nem volt, aki megtanítsa, meg időm sem igen volt rá. Mert a csipkeveréshez nagyon sok idő kell. A többi kézimunka- technikát viszont nagyon is megtanultam. Csináltam is mindig mindegyiket. A keresztszemestől a gobelinig, a zsinórcsipkéig. Mindent. A kalocsai hímzést Kalocsán tanultam meg. Szinte mindegyik technikát tudom. Mikor mire van igény.

    Csak itt, a szolnoki vásárban tud kapcsolatba kerülni a vásárlóival?

    Szerencsére nem csak itt. Kézműves fesztiválokra is rendszeresen járok a Helyi Termékek Vására mellett. A tegnapi napra például hat meghívásom volt. Az évek alatt már elég sok vásárban megfordultam. Látják, hogy nálam csak kézimunka van. Itt nincs „kínai bóvli”, meg hasonló tucatáru. Talán ezért is hívnak sok helyre. Tiszafüreden tavalyelőtt a TOMÉK- en én nyertem el a legszebb kiállítóstandnak járó kupát. Ott is állandó részvevő vagyok.

    Mutasd meg barátaidnak is:
    Megszakítás