Aba-Novk Agra Kulturlis Kzpont - Szolnok

    NOX – Főnix turné

    NOX – Főnix turné
    INFO

    A NOX fennállása alatt, szinte nem volt olyan díj, vagy rangos elismerés, amit ne zsebelt volna be a csapat. A „Bűvölet” című lemezükkel elnyerték az év hazai albuma díjat, a „Ragyogás” lemez Fonogram-díjas lett, elnyerték a nemzetközi Perzsa Arany Oroszlán díjat és több ízben is megválasztották őket az év zenekarának, de 1. helyezést értek el a Dalnokok Ligájában is. Nyolc lemezükből az összes aranylemez lett, ebből hat platina, 3 pedig dupla platina, a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválról pedig a 12. helyezéssel tértek haza. Szinte nem volt olyan rádió vagy zenetévé sem, ahol ne találkoztunk volna a NOX különleges hangzásvilágú dalaival, melyekkel valami ősi energiára, érzésre tapintottak rá, átitatva a magyar népzene sokszínűségével és váltak pillanatok alatt az ország kedvenceivé.

    A 2005-ös „Ragyogás” című album és turné után a formáció megállíthatatlannak tűnt. Teltházas aréna koncertek szegélyezték útjukat hazánkban és határon túl is. A Százszor ölelj még, a Forogj, világ, a Túl a Varázshegyen, vagy a Szeretem dallamai, sokak fejében ott visszhangzik mindmáig. Ezért is okozott mindenkinek szomorú meglepetést, amikor 2009-ben, karrierjük csúcsán a NOX egyik napról a másikra, hirtelen eltűnt a közönség szeme elől, a rajongóknak arra sem volt lehetőségük, hogy egy búcsúkoncerten köszönjenek el kedvenceiktől.

    Most azonban, 20 évvel alakulása után – egy koncert erejéig – a formáció feléled. A Főnix Legendája címet viselő koncerten, felcsendül majd az összes NOX klasszikus, sőt, a 

    2023. április 2-án Szolnokon is újra láthatja és hallhatja őket a közönség, ahol felcsendülnek természetesen a nagy slágerek és az új lemez dalai is.

    * Az időpont változtatás jogát fenntartják!

    * Az előadás az időpontjában hatályban lévő kormányrendeletek, járványügyi szabályok betartásával látogatható.

    Jegyárak és jegyvásárlás itt!

    Küldd tovább barátaidnak!
    További információ

      Privacy Overview

      This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
      Necessary
      Always Enabled
      Functional
      Performance
      Analytics
      Advertisement
      Others