Aba-Novk Agra Kulturlis Kzpont - Szolnok

    TIMÁR ARCHÍVUM – Dél-Dunántúl

    TIMÁR ARCHÍVUM – Dél-Dunántúl
    INFO

    A Timár Együttes a Mester 90. születésnapja alkalmából indította útjára Timár Archívum című új műsorsorozatát, amelyben Timár Sándor folklórkutató tevékenységét és az abból táplálkozó koreográfiai munkásságát mutatja be tájegységekre lebontva. A sorozat eddig elkészült részeinek filmváltozatai – számos más, Timár Sándor életművével kapcsolatos információval együtt – elérhetők a timararchivum.hu honlapon.
    A legfrissebb, Dél-Dunántúl című rész színpadi változatának bemutatójára a Szolnoki Országos Néptáncfesztivál keretében kerül sor. Négy, különböző alkotói korszakban keletkezett, dél-dunántúli táncanyagra épülő Timár-koreográfiát mutatunk be, a táncok közötti filmbejátszásokon keresztül pedig belepillanthatunk Timár Sándor archív felvételeibe, illetve a megszólaló adatközlők, munkatársak gondolatai révén közelebb kerülhetünk a művész személyéhez.
    Kísér: Vizeli Bálint és zenekara
    Közreműködnek: a Timár Táncakadémia növendékei
    Tánckarvezető: Timár Gergely
    Zenei munkatárs: Timár András
    Rendező: Timár Mátyás, Timár Mihály, Timár Gergely

    A bemutató ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni május 25. 16 óráig lehet.
    Regisztráció: titkarsag@ankk.hu

    Küldd tovább barátaidnak!
    További információ

      Privacy Overview

      This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
      Necessary
      Always Enabled
      Functional
      Performance
      Analytics
      Advertisement
      Others