Sokan élnek itt Szolnokon olyan emberek, akikre méltán lehetünk büszkék, és nemcsak szakmai tevékenységük okán, hanem azért, mert emberségből is jelest érdemelnek. Közülük az egyik dr. Nagy Tibor.
Bár már nyugdíjas, de még manapság is dolgozik, szakterülete a levegővédelem. 2018 óta pedig fotózik, és már több kiállítás van a háta mögött. Huszonnégy éve tagja a Szolnoki Rotary Clubnak. Több civil szervezetben is önkéntes.
A minap beszélgettünk a munkáról, a hobbiról, a családról és még sok egyébről, vagyis az életről.
Zana Anita: – Dévaványán születtél, hogy kerültél Szolnokra?
dr. Nagy Tibor: –Később több helyen laktunk, például Bucsa községben is, de az elmúlt hetvenegy évből hatvannyolcat itt éltem Szolnokon. Ha nem is mondhatom magam százszázalékban tősgyökeres szolnokinak, de a gyökereim mindenképpen ehhez a városhoz kötnek. Szolnokinak érzem magam. Itt érettségiztem a Verseghy Ferenc Gimnáziumban, majd okleveles vegyészként végeztem Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Később okleveles környezetvédelmi szakmérnöki képesítést szereztem a Budapesti Műszaki Egyetemen, aztán a Debreceni Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézetében az egyetemi doktori címet is megszereztem.
– Napjainkban nagyon népszerű téma a környezetvédelem, ami a korábbi időkről nem volt elmondható, viszont te egész pályád során ezzel foglalkozol. Mindez hogyan kezdődött?
– Már általános iskolában magával ragadott a kémia világa, ennek ellenére matematika-fizika tagozatos osztályban érettségiztem, vegyész lettem. A levegővédelem területén végzett kezdeti munkánk úttörőnek számított, ami értendő eszközeinkre és módszereinkre is. Annak ellenére, hogy már 1973 óta van Magyarországon rendelet a levegő tisztaságának védelméről. Doktori disszertációmban a Szolnok városi környezeti levegő szennyeződését vizsgáltam és elemeztem.
– A munkádnak köszönhetően több tanulmányúton is részt vettél. Jól tudom, hogy voltál Japánban is?
– 1990-ben kitárult előttünk a világ. A japán kormány támogatásával többedmagammal részt vehettem egy hathetes tanulmányúton Tokióban, gyárakat látogattunk, illetve a környezetvédelmi tevékenységükkel ismerkedhettünk meg. Ezt követően 1991-ben hét hétig Yokkaichi-ben magyar és lengyel kollégákkal tanulmányozhattuk a japán levegőtisztaság védelmet. A szmog számukra nagy gondot okozott már az 1960-as évektől. És ezt nyugati és japán módszerekkel és technológiával próbálták orvosolni, nem is sikertelenül.
– Mi az, amit Japánból kiemelnél?
– Azt, ahogy a korszerű technológiát és tradíciót jól ötvözik a japánok. A metropoliszokban vagy az acélgyárak közelében kerteket alakítanak ki. Számukra nagyon fontos a természet közelsége, éppúgy, mint a high-tech. Mindeközben lelki egyensúly jellemzi a japán emberek többségét, amelynek alapja a buddhizmus és a sintoizmus. A ’90-es években már megtapasztalhattuk a 21. századot.
– Nagyon jók a japán fényképezőgépek is…
– Fényképezni mindig is szerettem. Az 1980-as olimpiára a szovjetek egy Zenit fényképezőgépet adtak ki. Jó képeket lehetett vele csinálni. 2018-ban a születésnapom alkalmából a feleségem beíratott egy fotótanfolyamra, amely pont itt az Agórában volt, Szabó Szabolcs Zsolt vezetésével, aki remek csillagász és fotós. Közben önkéntesként elkezdtem a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye ESÉLY Szociális Közalapítványnál a rendezvények fotózását. A YouTube-on több online tanfolyamot is elvégeztem. Egyszer Sebestyén Andrea behívott a Szolnok TV-be a fotóimról beszélgetni. Ekkor úgy éreztem, hogy ezzel érdemes komolyabban is foglalkozni. Antal Attila barátom hívására csatlakoztam a Szolnoki Fotóműhelyhez. Ahogy mondani szokták, megtanultam a szememmel látni is, nem csak nézni.
– Majd a fotózást egyre komolyabban vetted. Hogy alakult ez?
– Elkezdtem beküldeni különböző pályázatokra a képeimet, emellett a Digitális Fotó Magazinban is rendszeresen jelennek meg képeim a Képértékelés rovatban. Volt már néhány kiállításom is. Ezek a sikerek inspirálnak. Öröm számomra, hogy tetszik a környezetemnek, amit csinálok. Ez motivál.
– Sok fekete-fehér képet csinálsz. Miért?
– Úgy gondolom, hogy a színek olykor elrejtik egy fényképen a lényeget. Szeretek a fényekkel játszani.
–A Rotary Club Szolnoknak is tagja vagy. Mit jelent ez számodra?
– 2000 óta vagyok tagja ennek a szervezetnek. Nagyon jó közösség. A Rotary célja, hogy a társadalom hátrányos helyzetű csoportjaira felhívja a figyelmet, és segítse őket. Támogattuk már a fogyatékossággal élő gyerekeket és felnőtteket, az időseket, és a Tisza Táncegyüttest is. Nemrégen volt adománygyűjtő bálunk, amelyen száznegyvenen voltunk, és szép adományt gyűjtöttünk.
– Nagyon aktív életet élsz. Honnan van ennyi energiád?
–Hét és fél évvel ezelőtt szívinfarktust kaptam. A fotózással ezután kezdtem el komolyabban foglalkozni, ami a lelki nehézségeken is átsegített. Természetesen a családom a legfőbb támaszom. Emellett hetente háromszor a Szív- és Érrendszeri Betegek Rehabilitációs Egyesületében gyógytornázunk. A mozgáson túl az is jót tesz, hogy a sorstársaimmal lehetek egy közösségben. Úgy érzem, hogy mindennap kapok egy új élményt és egy új esélyt, amiért hálás vagyok a sorsnak.
Fotó: dr. Nagyné Varga Ilona
Zana Anita
