Aba-Novk Agra Kulturlis Kzpont - Szolnok

    „Bábokkal mondjuk el …” program-sorozat az Agórában

    „Bábokkal mondjuk el …” program-sorozat az Agórában

    Bábokkal mondjuk el címmel 4 előadásból álló rendezvénysorozatot zártunk le az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Az előadásokat az Aranyszamár Bábszínház bábművészei hozták el a számunkra.

    A rendezvénysorozat célja az volt, hogy a csecsemő korosztálytól, az óvodás, iskolás korosztályon át, az ifjúsági korosztályig eljutva, megismertessük és megszerettessük a bábozást, a bábelőadások élményét.

    Ennek szellemében mutattuk be 2023. március 26-án, a Zsibongó családi délelőttünk alkalmával a Grimm testvérek- Kardos Tünde- Szántó Viktória: Békakirály című meséjét. Az előadást követően bábkészítésen vehettek részt az érdeklődők a kézműves játszóház során, a Bábszínházi Világnaphoz kapcsolódva.

    A második előadás egy kiskamaszok, középiskolás fiatalok számára szervezett érzékenyítő előadás volt, amely az örökbefogadás témáját dolgozta fel a bábozás eszközeivel.

    2023. május 11-én általános iskolás és középiskolás fiatalok számára mutatta be az Aranyszamár Bábszínház Tóth Krisztina-Markó Róbert: A lány, aki nem beszélt című előadását.

    Az előadást követően a bábművészek és Szécsi Tibor drámapedagógus vezetésével egy, az előadást feldolgozó drámapedagógiai foglalkozáson vettek részt az érdeklődők. A visszajelzések alapján igazán szívhez-szóló, művészi eszközeiben igényes előadást láthattak a fiatalok.

    2023. május 14-én, a helyi termékek vásárán ismét a családokat szerettük volna megszólítani Csukás István: Ágacska című előadásával. Nem titkolt célunk, hogy a helyi termékek vásárát megtöltsük kulturális tartalommal, ennek jó példája volt ez az előadás. Nemcsak a gyerekeket, hanem még az idősebb korosztályt is sikerült megszólítanunk az előadással, a nézők között szép számmal láthattunk a vásárról betérő felnőtteket is.

    2023. június 10-én a legkisebbeknek (1-4 éves korig) szerveztünk Pihi–puhi babaszínházi előadást. Az előadás érdekessége, hogy a megcélzott korosztály életkori sajátosságait és a Montessori pedagógia alapelveit követve egy beszéd nélküli, de annál több vizuális és hang élményt tartalmazó előadást láthattunk, melynek sikerességét a hangos babakacajok jelezték.

    Reményeink szerint a bábelőadás sorozattal sikerült a bábozást, a bábelőadások élményét megszerettetni a közönségünkkel. Terveink szerint, a sorozatot ősszel folytatni fogjuk.

    A programok a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a „Bábokkal mondjuk el… babaszínháztól az ifjúsági előadásokig” projekt keretében valósultak meg.

    Mutasd meg barátaidnak is:

    Privacy Overview

    This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
    Necessary
    Always Enabled
    Functional
    Performance
    Analytics
    Advertisement
    Others