Egy túrkevei karácsonyon kezdődött…

    Az akkor mindössze 8 esztendős gyermek, Csidér Bálint sokak által vágyott ajándékot, egy Agfa Box fényképezőgépet kapott karácsonyra. Ahogyan ő fogalmazott: az évek során fotózott fűt-fát-bokrot, később, immár Szolnokon egyre modernebb masinákkal egyéb témákat is.

    1999-ben felvették az akkor már 20 éves Jászkun Fotóklubba, ahol a már nagy gyakorlattal rendelkező fotóstársaktól sokat tanult a fényképezés művészetéről. A 2001-ben megrendezett nemzetközi MONFODI pályázaton bemutatott „Rámás csizmák” című képének sikere nagy élményt és inspirációt jelentett számára, miután könyveket vásárolt és a szakirodalmat tanulmányozta, hogy alaposabban elsajátítsa a képszerkesztés és színdinamika alkalmazását.

    2015-től a Jászkun fotóklub vezetője lett, a következő évtől pedig a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) területi alelnökévé választották. Számos díjat érdemelt ki fotóival, rendszeresen láthatók képei a Jászkun Fotóklub szolnoki kiállításain is.

    Az idén 80 éves fotográfust értékes alkotói pályája jubileuma alkalmából köszöntötte Molnár Lajos Milán, az Aba-Novák Agóra ügyvezető igazgatója.

    Csidér Bálint fantasztikus repertoárjából mintegy 40, az elmúlt évtizedekben díjazott és kiállított képét válogatta és állította ki a Számvetés 80 című, jubileumi tárlatán, melyet február 12-ig csodálhatnak meg az Agóra galériáján.

    Mutasd meg barátaidnak is:
    Megszakítás