Szolnoki zenészekre emlékeztünk

    Szolnok városában már hagyomány a júliusi hétvégéken megrendezett Tisza-parti Nyár rendezvénysorozat.

    A programok sora július 8-án, pénteken és 9-én, szombaton tartott XIII. Akikért a zene szól, emlékkoncerttel indult. Az égi zenekarba távozott szolnoki zenészek tiszteletére rendezett kétnapos koncertsorozatot az Aba-Novák Agóra László Bélával való együttműködésben szervezte. A zenekarok felkeresésében, a program összeállításában idén is nagy segítségünkre volt László Béla, aki számtalan kordokumentumot őriz a legendás szolnoki zenekarok, előadók életéről. Aktív, több évtizedes kapcsolat fűzi az előadókhoz, így a vele való együttműködésnek köszönhetően valamennyi fellépő zenekar szolnoki kötődésű volt idén is.  Szolnok zenei és kulturális életének meghatározó korszaka, leginkább a hatvanas, hetvenes évek, amikor pincékből, művelődési házakból, alkalmi próbatermekből dübörgött az élőzene, sorra alakultak a jobbnál jobb együttesek. Ezen időszakot idézi évről-évre a rendezvény, mely töretlen népszerűséggel szórakoztatja a város és környéke lakóit minden év júliusában. A színpadon felállított ledfalon az elmúlt évtizedekben elhunyt zenészekről slideshow is vetítésre került.

    László Béla áldozatos munkájának köszönhetően az elmúlt években a koncerteket kiegészítve, Akikért a zene szól – az 1950-es évektől napjainkig című emlék-fotókiállítást is láthattak az érdeklődők.  A tárlatot évről-évre frissíti, új elemekkel egészíti ki. A kiállítás megnyitóján Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője méltatta a kiállítást, Pap Béla, a szolnoki zenei élet egyik meghatározó alakja nyitotta meg a tárlatot.

    A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

    Mutasd meg barátaidnak is: